Minden évben nagy figyelem övezi a divatvilág aktuális változásait, a világ számos nagy városában rendezik meg a divat legnagyobbjainak felvonultatásával a divathetet.

Ilyenkor betekintést nyerhetünk az aktuális változásokba, felnagyított képet kaphatunk arról, mit fogunk viselni a közeli jövőben, milyen változások következnek az öltözködésben az adott évben.

 

 

Ez kiterjed a fazonokra, a színekre, és az egészen egyedi elgondolásokra is egyaránt.

 

 

Ugyanakkor már egyre több szó esik a fenntartható divat térhódításáról is, egyre több mozgalom buzdít arra, hogy hosszú távon is viselhető, akár évekig kitartó darabokat vásároljunk, így csökkentve a divatipar környezetre gyakorolt szennyező hatását és a pazarlást.

 

 

 

A két gondolatmenet szöges ellentéte egymásnak, így méltán merül fel a gondolat, hogy a környezet tudatos öltözködés kiszorítja a tradicionális divatipari mérföldköveket?

 

 

Akár idővel el is tűnhetnek a szezononként változó kollekciók a színről?

 

 

Nos, a felvetés egyáltalán nem elrugaszkodott, sőt! Egyre inkább haladunk abba az irányba, hogy a ruhatárunkat ne cseréljük le szezonról szezonra, pusztán néhány új darabbal dobjuk fel az alapvető ruhatárunkat.

 

Persze, ehhez az elgondoláshoz az is szükséges, hogy ki tudjunk alakítani egy olyan alap készletet, melynek darabjait jól kombinálva, mindig magabiztosan és divatosan viselhessük.

 

A kortalanul stílusos és divatos alapdarabok beszerzése fontos feladat, függetlenül attól, hogy melyik filozófia szerint öltözködünk: követjük a mindig aktuális divatot, vagy éppen hosszú távon viselhető szettekben gondolkodunk.

 

Egy női ruhatár alapdarabjaihoz nem árt egy megbízható beszerzési forrás, ahol folyamatosan szert tehetünk a legszükségesebb darabokra.

Persze, ne gondoljuk, hogy az alapdaraboknak feltétlenül unalmasaknak és egysíkúaknak kell lenniük.

 

Az apró részletek útján egyediséget és különlegességet csempészhetünk öltözködésünkbe, miközben jó alapot kapunk a különlegesebb darabokkal kiegészíthető, klasszikus, de mégis aktuális öltözködésre.

 

A Scarlet Fashion egy olyan magyar tulajdonban lévő női divatáruval foglalkozó vállalkozás, melynek alapelgondolása, hogy a divatot a lehető legszélesebb körben tegye elérhetővé.

 

Itt a kulcsszó a stílus és az egyediség, ami abban is megnyilvánul, hogy minden egyes ruha fazonból csak néhány darab elérhető méretenként. Senkinek nem kell attól félnie, hogy lépten-nyomon szembe jön vele az utcán kedvenc szettje.

 

Az olasz divat legfrissebb darabjai és a saját tervezésű különleges ruhák egymást váltják a polcokon. A rendkívül széles méretválaszték pedig lehetővé teszi, hogy akár a vékony, akár az átlagos testalkatú, akár pedig a teltebb lányok is megtalálhassák itt, amit a magabiztos öltözködéshez keresnek.

 

Érdemes benézni a XX. Ady Endre u 68-70 szám alatt található üzletbe, de ha ez valakinek nem megoldható, akkor se keseredjen el, hiszen a webshopból is megvásárolhatóak az egyes darabok és a szettek egyaránt.

 

Ha kérdésed merülne fel a méretekkel, anyaggal, szabással kapcsolatban, akkor pedig telefonon vagy akár üzenetben is elérheted az üzlet alkalmazottjait, akik készséggel válaszolnak minden felmerült kérdésedre.

 

Itt az idő újra gondolni öltözködésedet, és egy sokkal tudatosabb, átgondoltabb ruhatárat kialakítani, mely akár a hétköznapokon, akár a különleges alkalmakkor is kiszolgálják ízlésedet!

Ne feledd, hogy egy nő legszebb kiegészítője az önbizalom, de ehhez az is kell, hogy öltözködésed teljességgel önazonos, mindig csinos, ízléses és divatos legyen.

 

Ne vond meg magadtól azt a lehetőséget, hogy mindig mosolyogva, energiával telve léphess ki az utcára!

 

Ha ruhatáradat rendben tartod, akár egy egészen új életminőséget is elérhetsz!

www.scarletfashion.hu