
Egyre több helyen találkozhatunk szembe a levegőfertőtlenítés bizonyos formáival, ami ebben a kialakult különleges helyzetben akár létfontosságú is lehet.
De csak kevesen ismerjük ennek a technológiának pontos részleteit, ezért egy szakértőhöz fordultunk, hogy mesélje el nekünk, pontosan hogyan is működik az eljárás, mivel kell számolni, ha elvégeztetjük, és milyen hatásokra számíthatunk általa.
Interjúalanyunk ma Dékány László, a DR. Cleaner „Atyja” és tulajdonosa.
- Egyre több helyen találkozni a nevetekkel, és egyre szélesebb körben alkalmazzátok ezt az úgynevezett ködképző fertőtlenítést.
- Elmondanád nekünk, hogy pontosan hogyan működik maga az eljárás?
D.László (D.L): Természetesen, nagyon szívesen mesélek róla. A Dr. Cleaner technológia egy magyar fejlesztésű levegő és tárgyfertőtlenítő eljárás, mely során egy ködképző berendezés segítségével oszlatjuk a légtérbe a speciális fertőtlenítő szerünket. Ez a köd ráül a tárgyakra, behatol a legkisebb résekbe is és hatékonyan leszámol az ott található, megtelepedett gombákkal, bacilusokkal és vírusokkal. A fertőtlenítés következtében, a helységben található minden tárgy sterillé válik, és újra használatba is vehető.
- Jól értem tehát, hogy nem kell várni, miután megtörtént a fertőtlenítés?
D. L .: Tulajdon képen egy minimális idő kivárása után vissza lehet menni a helységekbe, és minden féle óvintézkedés nélkül használatba is vehetjük az ott lévő tárgyakat is. A módszer nagy előnye, hogy szermaradvány nélkül végzi el munkáját, így pusztán a kórokozóknak van félnivalójuk tőle, nekünk nincsen.
- Milyen helységekben javasolt a használata?
D.L. Szinte bárhol, ahol emberek tartózkodnak, főleg, ha hosszabb ideig és többen vesznek igénybe egy légteret. Irodákban, járművekben, üzletekben, szalonokban, plázákban, kiállító termekben, közintézményekben, iskolákban, óvodákban és bölcsődékben, valamint élelmiszer üzemekben is mérhetően hatásos és szerintünk ma már elengedhetetlen. De a legkézenfekvőbb helyeken, mint az otthonokban vagy az autóban is van lehetőség fertőtlenítésre és egyre többen élnek is ezzel a lehetőséggel.
- Engedélyeztetési folyamatokon részt vett ez a technológia?
D: L. : Természetesen igen. Jómagam nem is merném alkalmazni, ha nem tudnám 100%-ig, hogy biztonságos és hatékony módszerről van szó. Több hatósági – köztük ANTSZ- engedéllyel és hatékonysági vizsgálati eredménnyel is rendelkezünk, így minden kétséget el tudunk oszlatni a DR. Cleaner ködképző fertőtlenítéssel szemben. Sőt! Minden kezelés után, igény esetén tanúsítvánnyal is tudjuk igazolni, hogy a helység a mi kezünk által lett fertőtlenítve, hogy az oda betérők is értesüljenek erről, és megnyugodhassanak: itt biztonságban vannak.
- Hogyan lehet igénybe venni ezt a szolgáltatást?
D. L. : A weboldalunkon található elérhetőségek bármelyikén kereshetnek minket érdeklődőink, de talán a legegyszerűbb a kapcsolatfelvételi űrlap kitöltése, vagy a telefonos jelentkezés. Ha azonnal nem is tudunk reagálni, 24 órán belül felvesszük a kapcsolatot minden jelentkezőnkkel és egyeztetjük a részleteket.
- Sokakban felmerülhet a gyanú, hogy egy ilyen kezelés nagy befektetést jelent. Tudnál esetleg pontos adatokat mondani arról, mennyibe kerül egy DR. Cleaner fertőtlenítés?
D. L. : Az egészséghez mindenkinek joga van, és az ahhoz szükséges feltételek biztosítását nem lehet drágán adni! Ez nálunk alapelv. De természetesen nekünk is vannak költségeink, így a szolgáltatásért díjat számolunk fel. Egy autó fertőtlenítése pl; 3.000 Ft, egy 100 nm ingatlané 19.900 Ft, egyéb esetben pedig egyedi árat szabunk ki a helyzet fügvényében.
- Engem sikerült meggyőznöd, és remélem a kedves olvasóinkat is. További sok sikert kívánunk neked és a DR. Cleaner csapatának, olvasóinkat pedig arra buzdítjuk, ha még nem tették, vegyék igénybe ezt a nagyszerű, biztonságot nyújtó szolgáltatást!
D. L.: Köszönöm szépen, és természetesen szeretettel várjuk a jelentkezéseket!