Van egy olyan ősrégi sztereotípia, miszerint a nők sokkal kevésbé tehetségesek az autó vezetésében, mint a férfiak
Ezt leginkább a térérzékelési gyengeségek számlájára írják az elméletet osztók, és tudományos tényekre hivatkozva bizonygatják, hogy a feltevés valós
Már csak ebből a megfontolásból is elgondolkodtató, miért akarják a legtöbb használt autót arra hivatkozva jó áron eladni, hogy azt korábban női tulajdonos használta. Mert, ha ezt az elméletet vesszük alapul, és feltételezzük, hogy egy átlagos nő sokkal kevésbé tudatosan áll az általa használt kocsi igényeihez, mint egy férfi, miért is lenne jó vásár női tulajdonostól autót venni?
És persze ott van még az a feltevés is, miszerint a férfiak, az általánosan gépekhez való nagyobb vonzódásuk és érzékük folytán sokkal többet foglalkoznak autójuk épségével, kevésbé hajlamosak elmulasztani a kötelező vagy éppen ajánlott karbantartási feladatokat, és mindemellett hamarabb észreveszik, ha az autó rendellenesen működik, tüneteket produkál, és könnyebben be is azonosítják azokat.
Nem tisztem vitatni, sem pedig alátámasztani az elmélet létjogosultságát, azonban megdönthetetlen ténynek tartom, hogy ma már mind a két nem egyenlő esélyekkel indul, amikor a gépjárművek optimális karbantartásáról van szó.
A 21. század információs forradalmában, amikor is a szerepek egyre inkább közelítenek egymáshoz, és mind a két nemnek szinte mindenhez értenie kell, a nők sem kényelmesedhetnek már bele abba az utópiába, hogy műszaki fronton a férfiak mindent megoldanak majd helyettük.
Ez nem jelenti azt, hogy minden háziasszony overálba bújva befekszik az autója alá egy gyors állapot felmérésre, de nem is zárja ki ennek lehetőségét.
Az viszont egyértelmű, hogy az internet segítségével ma már könnyű szerrel feltérképezhetik a nők is az autóval kapcsolatos lehetséges problémák és szükségletek lehetőségét, és könnyűszerrel lépéseket tehetnek azért, hogy a személygépkocsi a legoptimálisabban szolgálja ki igényeiket.
Ha beüt a krach, és az autónak hirtelen előre nem látható baja történik, pánikolás helyett már bárki beütheti a Google-be a történéseket, és az jó eséllyel akár többféle magyarázattal is szolgál majd, a probléma megszüntetésének lehetséges opciói mellett.
Az egyszerűbb feladatok elvégzését, mint például a folyadéktartályok feltöltése, vagy egy ablaktörlő lapát csere a legnagyobb műszaki analfabéta, nemtől függetlenül is könnyű szerrel meg tudja oldani, már, ha tudatában van annak, hol találja az ehhez szükséges információkat és honnan tudja az alkatrészeket beszerezni.
Az online vásárlás is nagy segítségünkre lehet az ilyen egyszerűbb természetű fennakadások esetén. Az alkatreszes.hu webáruházában példának okáért a végtelenül egyszerűen és logikusan használható kereső segítségével az autók világában teljességgel laikusok is könnyű szerrel megtalálják a keresett alkatrészeket és kiegészítőket.
Ráadásul itt nem is igen tudunk mellé nyúlni, hiszen az áruház kizárólag jó minőségű, megbízható forrásból származó termékeket forgalmaz!
Lejárt tehát a nemek szélsőséges megkülönböztetésének ideje az autóhasználat szempontjából is. Ha a sztereotípia tovább él, annak kizárólag az azt alátámasztók lesznek felelősei. A jó lehetőségeket ugyan is illik kihasználni, és ez most nem más, mint egy remek alkalom, hogy a nők levetkőzhessék ezt az évszázados megbélyegzést!
Hölgyeim! Ugye, készen állnak a megmérettetésre?