Az ékszerek mindennapjaink szerves részét képzik. Ez igaz a hölgyekre, de épp úgy a férfiakra is. A hozzánk illő ékszer kiválasztása azonban nem egyszerű feladat, hiszen számos típus, anyag, és kivitel közül választhatunk. Éppen ezért most azzal foglalkozunk részletesebben, hogyan válasszuk ki a legszebb ékszert számunkra.

Miért viseljünk ékszereket?

Az ékszerek viselése nem új keletű dolog, hiszen már évezredekkel ezelőtt is fontos szerep jutott nekik.

 

Míg azonban egykoron a társadalmi hovatartozás vagy éppen az anyagiak fontos mércéjeként szolgáltak a kiegészítők, addig napjainkban már egyértelműen a vonzó megjelenést szolgálják.

Egy eltalált nyaklánccal kihangsúlyozható a nyak kecsessége, a megfelelő karkötő pedig a csuklót varázsolja nőiessé. A gyűrűk szimbolikus jelentőséggel is bírhatnak, a fülbevalóval pedig az arcra irányíthatjuk a tekintetet.

Nyakláncok kiválasztása

A nyaklánc azon kevés ajándékok egyike, amivel soha semmit nem ronthat el. Ha ezenfelül kombinálja egy megfelelő medállal, kész is van a tökéletes ajándék.

Alapvetően döntő tulajdonság egy nyaklánc esetében, annak hossza, színe és mintája.
A lánc hossza különböző, bár általában a rövidebb méretek (42 mm – 50 mm) inkább hölgyeknek valók, és a hosszabbak (50 mm-től felfelé) az uraknak.

A láncok színe alkalmazkodik az aktuális trendhez, és a sárga vagy fehér aranyból, illetve a romantikus rózsaszín aranyból készült aranyláncokon kívül, ezüstláncokat is találhat az ékszer webáruházak kínálatában. Közkedveltek például az aranyláncok kettős, vagy akár hármas kombinációi.

A minta, vagy a lánc típusa csupán a saját ízlésünktől függ. Vannak minták, amelyek nőire és férfira oszlanak, például a királyminta éppen az urak körében a legkeresettebb. Léteznek azonban minták, amelyek mindkét nemnek ajánlottak, ún. Unisex minták.

Megfelelő gyűrű megtalálása

Gyűrűk esetében általánosságban érvényes, hogy minél hosszabbak az ujjak, annál jobban feltűnik rajtuk a vastagabb karikagyűrű. Ellenkezőleg, a rövid ujjakat szépen hangsúlyozzák a karikagyűrűk keskenyebb profiljai.

Méret esetében az átlagos méretek a 47 mm-től 71 mm-ig terjednek. Mielőtt rászánná magát a jegygyűrű megvásárlására, szükséges, hogy alaposan ellenőrizze a méretét, ami a gyűrű átmérőjéből és kerületéből áll össze.

További fontos tulajdonság, amely összefügg a karikagyűrű kiválasztásával, az a kinézete, valamint a viselés közbeni kényelem. Ezeket úgy szintén érdemes sorra vennünk mielőtt gyűrűt vennénk.

Karkötők vásárlása

A karkötők nem csak nyáron örvendenek nagy népszerűségnek. Az eltalált mérettel sokat hozzáadhatunk a testrész nőiességéhez. A keskeny karkötők kifejezetten jól mutatnak a vékony csuklón, egy nagy darabbal viszont csak a törékenység érzését hangsúlyozhatjuk.

A széles karkötőkkel egyébként is érdemes vigyázni, ugyanis vaskosabbnak mutathatják a normál csuklót is. Fontos, hogy ne tapadjon szorosan a karkötő a bőrre, inkább kicsit laza legyen, ezzel is érzékeltetve a nőies vonalakat.

Ideális fülbevaló kiválasztása

Az ékszerek között a fülbevalók igen kedveltek. Mivel azonban azonnal az arcra irányítják a tekintetet, ezért nem mindegy, milyen formára esik a választás. A kerek arcot megnyújthatjuk a hosszúkás, lelógó fülbevalókkal.

Ezek viszont a hosszúkás archoz kifejezetten rossz választásnak bizonyulnak, ugyanis csak tovább nyújtanák az arcot. Helyettük inkább a kerek megoldások javasoltak.

Abban az esetben, ha az arc leginkább szív formájú, akkor letisztult, geometriai formájú ékszerek ajánlottak.

Ékszerek vásárlása online

Ma már az ékszerek minden korábbinál szélesebb választékban elérhetőek az online ékszer vásárlás kényelmét kihasználva. Ne feledkezzünk meg arról, hogy a vonzó megjelenés érdekében viselt ékszerekre is igaz a mondás, miszerint a kevesebb néha több.

Fontos, hogy passzoljon a viselt kiegészítő az öltözékhez és az alkalomhoz, valamint akkor érezhetjük a legjobban magunkat az ékszerektől, ha azok stílusukat illetően személyiségünkhöz is passzolnak.

Összegezve

Az ékszer választás tehát elsősorban saját preferenciánktól függ, illetve ajándék esetén attól, hogy kinek is szeretnénk adni az adott ékszert. Ezért mindenképp érdemes sorra venni, hogy milyen méretű, anyagú és stílusú ékszert választunk végül.