2021.04.30.A tavaszi-nyári időszakkal együtt a meleg időjárás is megérkezett, így beindult a külső építőipari munkák szezonja.

Az egyik legnagyobb volumenűnek számító felújítási folyamat a tető rendbetétele, a statisztikák szerint ez az a munkálat, amit a leginkább halogatnak a tulajdonosok.

 

De mi is lehet ennek az oka? vajon miért állunk neki a tető felújításának olyan nehezen?

 

A döntő érv általában a munka magas költsége, hiszen a háztartások ritkán rendelkeznek elegendő tőkével ahhoz, hogy egy akár több millió forintos felújítási munkálatot saját tőkéből megfinanszírozzanak.

Ugyanakkor fontos tény, hogy a sokáig elhúzott felújítás költségei végül mindig magasabbra rúgnak a vártaknál, hiszen ilyenkor már nem csak a tető felújításának költségeit kell megfizetni, hanem az esetlegesen kialakuló károkat is meg kell javíttatni.

Ha te is olyan megoldást keresel a tetőd felújíttatására, mely valóban kiszolgálja az igényeidet, de mégsem kerül egy kész vagyonba, akkor a zsindely fedésű könnyű tető a te megoldásod is lehet.

A zsindelyről keveset hallani a köztudatban, pedig több, mint 100 éve használja már az építőipar ezeket a termékeket.

Rendkívül sokat fejlődött a piacra kerülése óta, mind maga az anyag, mind a felhasználási technika, így aki ezt a megoldást választja egy remek kivitelezővel együtt szinte biztosan egy remek tető tulajdonosa lehet.

Nézzük most meg a 3 fő érvet, ami miatt mindenképpen érdemes a zsindely mellett dönteni tető építéskor vagy felújításkor.

 

1., Relatív olcsó megoldás

Két szempontból megközelítve is nagyszerű a zsindelytető ár-érték aránya. Egyrészt maga a szerkezet, amire a fedés rákerül, nem kell, hogy bitang erős legyen, hiszen a zsindelytető könnyű tetőnek számít.

Magán az anyagköltségen is rengeteget tudunk spórolni például egy cseréptetőhöz képest, hiszen mind a fa költsége, mind pedig a fedés költsége jóval kedvezőbb ebben az esetben.

Másrészről, mivel a zsindely fedés kialakítása gyors folyamat, a munkaköltség is kedvezőbben alakul, mint egy nehéz tető esetében.

 

2., Tartós megoldás

Egy átlagos zsindelytető élettartama több tíz év, így nem kell attól tartanunk, hogy az olcsó húsnak híg a leve. Mivel a termékek is rendkívüli fejlődésen mentek keresztül az utóbbi évtizedekben, így nem kell attól tartanunk, hogy az időjárási viszontagságok hamar kikezdik a felületet.

 

3., Esztétikus megoldás

Rendkívül sok féle színű és mintázatú zsindely közül választhat az, aki emellett a tetőfedési technika mellett adja le voksát. A zsindely ráadásul nem csak a ház tetőjére kerülhet, de a terasz fedések, háztartási helységek, kiülők tetőjén is nagyszerű szolgálatot tehet.

Így az összkép biztosan nagyon egységes lesz, vizuálisan is szemet gyönyörködtető végeredményt élvezhetünk a munkálatok végeztével.

 

Megbízható, tapasztalt és precíz kivitelezőt keresel a zsindelytető elkészítéséhez?

A Tetőző csapata több, mint 35 éves szakmai tapasztalattal vállalja könnyű tetők felépítését, felújítását, szigetelését, új tetők felépítését vagy a régiek újjá varázslását!

Keresd őket bizalommal, ha rövid határidővel keresel vérprofi szakembereket, hisz ők biztosan az elvárásaidnak megfelelően tudják kivitelezni az elképzelésednek megfelelő tető munkálatokat.

Az ország teljes területén vállalnak kivitelezéseket, remek áron, felülmúlhatatlan minőségben.

Emellett pedig a finanszírozásban is rendkívül rugalmasak, akár bankon kívüli részletfizetést, halasztott fizetést is kérhetsz.

 

Ne várj tovább, keresd fel őket, hogy élvezhesd minél hamarabb új, jó minőségű és kedvező árú tetődet!