2021.03.11.Az év elején bombaként robbant a hír, hogy új, a családokat segítő támogatási rendszert vezettek be. A kezdeményezés remek. Csiziredőny árnyékolástechnika

Az év elején bombaként robbant a hír, hogy új, a családokat segítő támogatási rendszert vezettek be.

 

Ennek célja nem más, mint hogy az egy vagy több gyermeket nevelő vagy váró családok felújíthassák otthonukat, akkor is, ha már jó ideje benne élnek, és akkor is, ha frissen tettek arra szert.

 

A kezdeményezés remek, már csak azért is, mert a korábbi intézkedésekhez képest ez jóval szélesebb körben igénybe vehető.

Nincsen korlátozva sem a szülők életkora, sem az ingatlan méretére, gyermekek számára vonatkozólag nincsenek kikötések.

Minden olyan család kérelmező lehet, ahol egy, vagy annál több gyermeket nevelnek vagy várnak, és a kérelmezők a tulajdonolt ingatlanban minimum 50 %-os tulajdonrésszel rendelkeznek.

Az állam a felújítási költségek 50 %-át állja, maximum 6 millió forintig, tehát így a családok akár 3 millió forintos, vissza nem térítendő támogatással is kalkulálhatnak.

Fontos szabály még, hogy a támogatási összeg keretének 50 %-a anyag költség, 50 %-a pedig munkaköltség kell legyen.

Tehát a maximális kihasználtság esetén a 6 millió forintos felújításból minimum 1,5 millió forint értékben kell tudni felmutatni számlát anyagról és ugyan ilyen mértékben legalább munkaköltségről.

Sokan nem is tudják, pedig nagyon fontos információ, hogy a támogatás nem csak régi és felújítandó, de új építésű ingatlanra is igényelhető, és széles körben felhasználható.

A támogatás elbírálásakor az ingatlan állapotát, annak komfortszintjét nem vizsgálják.

Az újonnan vásárolt ingatlanok esetében nem érvényes az a szabály sem, hogy minimum 1 éve kell a lakásban vagy házban életvitel szerűen élnie a családnak.

A régebbi ingatlanoknál pedig abban az esetben érvényes ez a szabály, amennyiben a tulajdonjogot nem frissen szerezte a család.

A támogatás felhasználási területe valóban nagyon széles. Fordítható például a nyilvánvaló felújítási munkálatok mellett kertfelújításra és rendezésre, bútorokra, tető és fal szigetelésre, burkolatcserékre, vagy éppen árnyékolók beszerzésére és kiépítésére is.

Az igénylő családok megkönnyíthetik saját dolgukat, amennyiben a felújítási munkálatok elvégzésére olyan kivitelezőt bíznak meg, aki nem csak az anyagok beszerzésében és a munka kivitelezésében, de a támogatás megigénylésében is segítségükre lehet.

A Csiziredőny csapat sok éves tapasztalattal és mélyre ható szakmai tudással rendelkezik az árnyékolástechnikai eszközök beszerzése és beüzemelése területén.

De nem csak ebben remekelnek, hanem a padlófelújítások területén is remek referenciákkal rendelkeznek, kiváló minőségű szalagparketták beszerzését és telepítését is vállalják ügyfeleiknek.

Az ország teljes területére ki tudnak szállni, így bármely magyar lakcímmel rendelkező család fordulhat hozzájuk bizalommal. Alapvetően is kedvező áraikat tovább is lehet csökkenteni a felújítási támogatás igénybevétele által.

 

Aki a Csiziredőny árnyékolástechnika csapatát választja, valóban komplex segítséget kap.

 

Az anyagbeszerzésen és a kivitelezésen kívül a támogatás megigénylésében és lehívásában is aktív szerepet vállalnak, így egy ügyfelüknek sem kell mélyreható tanulmányokat folytatnia arról, milyen dokumentumok szükségesek a sikeres igényléshez.

Az egyetlen dolgod az lesz, ami valóban fontos, hogy a szakemberek segítségével megtervezd és kiválaszd az igényeidnek legmegfelelőbb árnyékolókat vagy esetleg parkettát, majd élvezd annak előnyeit a professzionális beszerelés után.

Tudjuk, hogy megbízható és profi szakembert találni mostanság nagyon nehéz, így jó szívvel bíztatunk, ha árnyékolástechnika kiépítésén vagy éppen parketta cserén töröd a fejed, ne bízd másra a feladatot, csak a Csiziredőny-re!

Időpontegyeztetéssel kapcsolatban keresd őket bizalommal a weboldalukon található elérhetőségeik bármelyikén!

Hidd el, már nagyon várják jelentkezésedet!