Az ingatlanvásárlás nagy befektetés, ezért optimális esetben minden vásárló alaposan meggondolja a döntését, és alaposan körül járja a kérdést a döntése előtt.

Felkészül a környék adottságaiból, megnézi a helyi kínálatot és árakat, valamint statikai és állapotfelmérő szakembereket is hív, hogy teljesen képbe kerüljön a kiszemelt ingatlan adottságaival.

 

Ha a másik oldalon állunk, és éppen eladni szeretnénk, akkor hatékony lépéseket tudnunk tenni az ingatlan adás-vétel meggyorsítása érdekében, csak egészen más szempontokat kell figyelembe vennünk.

Ha gyorsan túl akarunk adni az ingatlanon, az első lépésként mindenképpen rendezzük a tulajdon viszonyokat. Egy több személyből álló tulajdonosi csoport sokszor elrettentő lehet, ha az elképzelések és érdekek nem egyeznek, egy ilyen felállás nagyon megnehezítheti a folyamatot és ez elriaszthatja a vevőket. Nem jelent problémát azonban, ha az adott ingatlan tulajdonosai többen vannak, de egy állásponton állnak. Érdemes kinevezniük maguk közül egy valakit, aki az ingatlannal kapcsolatos ügyeket intézi, és tolmácsolja a többiek álláspontját.

A házon lévő jelzálogok, haszonélvezetek és egyéb széljegyzetek is jobb, ha rendezésre kerülnek. Ha már a folyamat elején átláthatóak a szálak, sokkal könnyebben végbe tud menni az eladás folyamata.

Mindenképpen legyenek rendezetten összegyűjtve a házhoz vagy lakáshoz tartozó fontos papírok. Az építési engedély, a lakhatási engedély, a számlák és egyéb fontos iratok gyűjteményé átláthatóvá teszi az ingatlan adottságait és paramétereit.  Arról nem is beszélve, hogy milyen rendezett képet mutat egy ilyen dokumentum gyűjtemény a tulajdonosról, hiszen ne felejtsük el, hogy a vásárlás során a régi és új tulajdonos között kialakuló szimpátia is döntő fontosságú lehet. Senki sem vásárol szívesen olyan valakitől, aki szétszórt és zilált képet mutat, míg serkenti a vásárlói kedvet az összeszedettség.

Érdemes emellett magát az ingatlant is fizikai valójában a lehető legjobb kinézetűre rendezni. Ha csak nem egy teljesen felújítandó, vagy lebontandó ingatlanról van szó, hozzá kell segítenünk az érdeklődőket ahhoz, hogy megláthassák az ingatlanban rejlő legjobb lehetőségeket, és egyszerű szemlélőből érdekelt felekké, az adott ingatlan szerelmesévé váljanak. Egy egyszerű kertrendezés, egy alapos takarítás, a berendezés rendbetétele milliós nagyságrendű pozitívumot jelenthet az eladó számára.

Ha ezekkel megvagyunk, már csak profi segítségre van szükségünk, aki a lehető legjobb opciókkal tudja lebonyolítani nekünk az eladást. Egy jó ingatlanos megbízása nem csak azért előnyös döntés, mert sok folyamatot helyettünk végez el az eladás során, de azért is jó lehet, mert segíthet a potenciális vevőknek meglátni az ingatlanunkban rejlő lehetőségeket.

Egy tapasztalt ingatlanos nagy rálátással és tapasztalattal rendelkezik, így hamar rájön, mire vágyik az aktuális vevő és össze tudja kapcsolni a keresletet a kínálattal.

Ha Budapesten készülsz ingatlant eladni, válaszd a Homexpress ingatlanközvetítő hálózat profi csapatát. Fiatalos lendületükkel és ügyfélközpontú szemléletükkel készséggel állnak a rendelkezésedre.

Sok éves tapasztalatuk segíti őket abban, hogy sikeresen kapcsolják össze az ingatlan ipar keresletét és kínálatát, és maximálisan kielégítsék ezzel ügyfeleik igényeit.

Fordulj hozzájuk bizalommal, ha Budapesten adnál el, vagy vásárolnál lakást vagy családi házat és ők gördülékenyen hozzásegítenek majd téged céljaid eléréséhez!

Budapest számos kerültében rendelkeznek kirendeltséggel, melyek hollétéről tájékozódhatsz weboldalukon.

www.homexrpess.hu