A lakberendezés szempontjából az ezzel foglalkozó specialisták, szakértők (magyarán lakberendezők) a lakás különböző területeire lebontva is trendeket alakítanak ki…
A lakberendezésnek rengeteg módja van, ráadásul minden évben napvilágot látnak a különböző trendek
Ezek megmutatják, hogy adott időszakban vagy évben melyek lesznek azok a trendek, amiket érdemes követni, ha lakberendezésről van szó
Így aztán minden évben – leginkább év elején – kiderül, hogy abban az évben milyen színeket, anyagokat, bútorokat érdemes használni.
Sőt, még arra is vannak külön tippek és tanácsok, hogy milyen „előírás” szerint érdemes bebútorozni, kialakítani a lakást.
Ilyen például a feng shui is, ami nagyon közkedvelt az emberek körében, sokan használják ezt a módszert arra, hogy berendezzék a lakásaikat.
Ehhez a módszerhez sok hasznos információt lehet találni az interneten, kezdők számára is vannak részletes leírások, amik alapján ki tudják alakítani a lakásukat.
A feng shui szempontjából az egyik legfontosabb, amit kezdőként is érdemes figyelembe venni, hogy hogyan van kialakítva a bejárat, hiszen a bejáraton keresztül jut be a lakásba az energia.
Ez azt jelenti, hogy nem mindegy, hogy milyen színű például a bejárati ajtó.
Az sem a legjobb megoldás, ha a bejáratot tele pakoljuk növényekkel. Hagyni kell a bejáratnál és az előtérben egy kis helyet. A második fontos kérdés, hogy mi található a lakás központjában, ugyanis elvileg az szimbolizálja azt, hogy mi van az életünkben a központi szerepben.
Érdekes dolgok ezek, amik időről időre egyre több embert foglalkoztatnak, így aztán a lakberendezésnél is figyelembe veszik ennek az alapszabályait.
Emellett sok más fontos dolog is van, amit a feng shui szempontjából figyelembe kell venni, ezek között jó pár olyan dolog is van, ami a jó közérzet szempontjából amúgy is teljesen alapvetőnek számít.
Ilyen például az is, hogy rendet és tisztaságot tartsunk a lakásunkban. Hiszen, ha ez nem valósul meg, a közérzetünk is rossz lesz, rosszul fogjuk magunkat érezni abban a káoszban és rendetlenségben, ami végül aztán a mindennapjainkra is kihatással lesznek.
Ha érdekel a feng shui, javaslom, nézz utána az interneten.
A jó közérzethez pedig az is hozzájárul, hogy olyan tárgyakkal, eszközökkel, anyagokkal és színekkel legyünk körbe véve, amiket szeretünk, tetszenek és jól érezzük magunkat tőle.
Budapesten is megtalálható most már a Ralph Lauren Home Gallery A (Ralph Lauren & Yves Delorme) üzlete, ahol gyönyörű, minőségi, sőt, már luxus kategóriás lakberendezési textileket és tárgyakat vásárolhatsz.
Elérhetőségük: Ralph Lauren Home Gallery A (Ralph Lauren & Yves Delorme) 1055. Budapest, Falk Miksa u. 5 Telefonszám: + 36 (1) 9515468 Facebook: GalleryA.budapest/ www.ralphlaurenhome.com.
Könnyen megközelíthető helyen található az üzlet (Parlament mellett), így bármikor bátran benézhetsz hozzájuk és megtekintheted a széles választékukat.
A Ralph Lauren Home budapesti Gallery A üzletében lakás textíliák és lakberendezési tárgyak széles kínálatából szemezgethetsz, akár saját magad számára, akár más számára, hiszen ezek mind tökéletes ajándéknak számítanak bármilyen alkalomra.
Náluk egy helyen megtalálod a minőséget, eleganciát és stílust. Ennél több pedig kinek kell, nem igaz?
A lakás egyik legintimebb része a hálószoba. Itt pihenjük ki a dolgos hétköznapok (és akár hétvégék) fáradalmait, éppen ezért érdemes hangsúlyt fektetni arra, hogy milyen ágyneműt használunk, illetve, hogy milyen ágyat és bútorokat választunk oda.
Az Yves Delorme – ami kapható az üzletben is – egy francia márka, ami kizárólag a legmagasabb minőségű egyiptomi pamutot használja, ebből készítve a legfinomabb ágyneműket.
És mindannyian jól tudjuk, hogy az egyiptomi pamut beszerzése és annak használata nem minden márka számára elérhető.
Bátran kijelenthetjük, hogy bizony ez a francia márka az ágyneműgyártást a legmagasabb színvonalon űzi, ezért is szeretik világszerte annyian a termékeiket. Így aztán nincs is miről beszélni, az Yves Delorme ágyneműi tökéletes választásnak bizonyulnak a hálószobába.
Mindannyian ismerjük azt az érzést, amikor elsétálunk egy bolt mellett és a kirakatot bámulva csillogó szemekkel nézzük a kirakott termékeket. De az az érzés sem ismeretlen sokunk számára, amikor olyasmire vágyunk, amit esetleg nem tudunk beszerezni ott, ahol lakunk.
Ez most már nem probléma azok számára, akik a Ralph Lauren üzletéből szeretnének vásárolni. Mindenki ad a lakásberendezésre, mindenki számára fontos, hogy hogyan néz ki a lakása és mik találhatóak benne.
Éppen ezért biztos vagyok benne, hogy Te is elgondolkoztál most azon, hogy akár magadat, akár mást meglepj egy gyönyörű minőségi luxus lakás textíliával – mondjuk, egy ágynemű szettel.
Mivel a 2020-as évben számos trend kialakult a lakberendezést illetően, így mindenki, aki kicsit be – vagy átrendezné a lakását, az tud variálni a színeket és mintákat illetően.
Szerencsére a Ralph Lauren budapesti Home Gallery A üzletében számos olyan lakástextil közül tudsz válogatni, ami mindegyik lakberendezési trendhez tökéletesen passzol. Idén a letisztult színek, köztük például a tengerészkék nagyon trendi.
De legyen szó akár ágyneműről, akár terítőről vagy bármilyen más lakástextilről, a virágminták is tökéletes választásnak bizonyulnak ebben az évben.
Mivel náluk lakberendezési kellékeket, tárgyakat is lehet vásárolni, így aztán a „nem fehér konyha” trendnek is eleget tudsz tenni. Lehet náluk venni gyönyörű minőségi szalvétákat, bögréket, poharakat, mindent, ami a konyhába és a nappaliba vagy étkezőbe jó választás lehet.
Hiszen minden náluk vásárolt terméknek ragyogó színe, mintázata, kialakítása van, ami minden lakást, sőt, javítanám, minden részét a lakásnak tökéletesen feldobja és még stílusosabbá varázsolja.
Mivel a munkahelyünk mellett legtöbben a legtöbb időt otthon töltjük, érdemes odafigyelni arra, hogyan rendezzük be az otthonunkat.
Hogy jól érezzük magunkat a saját ingatlanunkban, ahhoz elengedhetetlen, hogy olyan tárgyakkal, bútorokkal rendezzük be a lakásunkat, ami nekünk tetszik, ami megnyugtat minket és elégedettséggel tölt el – mint ahogyan ezt már mondtam.
A színekben és mintázatokban is pontosan így érdemes gondolkozni. Csak olyan színeket és mintákat válassz, ami boldogsággal tölt el és amitől szívesen töltesz el időt otthon kényelmesen, békésen.
Ezek a dolgok mindenki számára nagyon fontosak, ezért az ünnep alkalmából gondolj a családtagjaidra, szeretteidre, barátaidra. Ha szeretnéd őket valami széppel, igényessel, minőségivel meglepni, akkor látogass el a Ralph Lauren budapesti Home Gallery A üzletében, ami, mint mondtam, Budapest szívében található.
Könnyen meg tudod közelíteni az üzletet, bárhol is lakj, bárhonnan is indulnál útnak. Utána pedig akár egy könnyed sétát is ejthetsz a belvárosban!