Mivel egy rendkívül privát helyiségről van szó, ahova általában nem megy be senki a vendégek, látogatók közül, sokan nem fektetnek túl nagy hangsúlyt a hálószoba berendezésére
Pedig ez otthonunk egyik legfontosabb része, itt pihenjük ki egy hosszú nap fáradalmait, és itt alszunk
Az alvás minősége pedig rendkívül nagyban összefügg a minket körülvevő színekkel és anyagokkal, a fényekkel és mintákkal, azaz minden egyes apró elemével a berendezésnek.
De hogyan is fogjunk bele egy tökéletes hálószoba berendezésébe?
Érdemes már az alapoktól a komfortérzet maximalizálásában gondolkodni, a padlót, a falszínt és a burkolatokat is annak fényében kiválasztani, hogy az a legnyugalmasabb hatást tudja kelteni.
Mostanság divatosak a fa különböző szerepei a lakberendezésben, főleg a padlókat illetően, de egy hálószobába például mindenképpen érdemes szőnyeget is használni, hiszen sokkal kényelmesebb érzés a meleg ágyból egy szintén finom érzést nyújtó padlóra lelépni, mint egy hideg felületre.
Aztán ott van még az ágy kérdése is, ami szintén sokkal fontosabb, mint azt sokan gondolnák. Egy rossz matrac, vagy túl szűk ágy teljességgel elronthatja éjszakai alvásunkat, és ezzel a mindennapjainkat is. Már viszonylag alacsony anyagi befektetéssel is hozzá lehet jutni nagyon jó minőségű matracokhoz és szuper ágykeretekhez, amik hozzásegíthetnek minket a minőségi pihenéshez.
Amit még ennél is kevesebben vesznek számításba, hogy az ágynemű is nagy hatással van éjszakáinkra. Ez az a lakástextil, ami a leginkább kapcsolódik hozzánk, ami teljesen körül öleli testünket és ezáltal a legjobban befolyásolja közérzetünket.
Nem elég tehát pusztán vizuálisan szépnek lennie az ágyneműknek, azoknak a lehető legjobb minőségű anyagokból is kell készülnie. Ha az éjszaka folyamán nagyon megizzadunk az ágynemű rossz anyagválasztása miatt, a folyadékveszteség szervezetünk rendellenes működését eredményezi, ez pedig hosszú távú negatív hatásokat is jelenthet egészségünkre és életünkre.
Az Yves Delorme egy francia országból indult ágynemű márka, amely pályafutása során meghódította már csaknem az egész világot. Védjegye, hogy rendkívüli minőséget képvisel, nem csak a vizualitásban, de az anyagválasztásban egyaránt.
Az ágyneműkhöz felhasznált pamut olyan magas minőségű, melyhez a legtöbb ágynemű gyártó hozzájutni sem tud, nem, hogy feldolgozni azt. Ezeknek az anyagoknak a felhasználásával pedig olyan fenséges minőséget képes létrehozni a gyártó, mely méltán jelenti sokak számára a tökéletes éjszakák lehetőségét.
Érdemes megtekinteni választékukat, hiszen már Magyarországon is elérhető a kínálat markáns része. Budapesten, a Falk Miksa utcában található Gallery A kiállítóterem és márkabolt bocsájtja a márka darabjait a vásárlók és érdeklődők rendelkezésére.
De ezen a helyen nem csak a legmagasabb színvonalú ágyneműket, hanem Ralph Lauren Home lakberendezési tárgyakat is megtekinthetünk és meg is vásárolhatunk. Ha pedig a tökéletes hálószobai élmény a cél, akkor mindenképpen érdemes ezek között a darabok között is válogatnunk.
A kulcs mindig a legapróbb részletekben rejlik, ezért mindenképpen úgy kell összeállítanunk a háló berendezését, hogy minden kicsiny része a mi kényelmünket és boldogságunkat szolgálja. És ha a funkcionalitást maximálisan kihasználtuk, figyelmünket fordíthatjuk a vizualitásra. A színek hatása az emberi szervezetre bizonyított tény, emitt érdemes erre is külön figyelmet szentelnünk.
Ha okosan rendeztük be hálószobánkat, a pihentető alvás hozadékául megszépülhetnek mindennapjaink. Ne fordítsunk hát erre a kellőnél kevesebb figyelmet, gondoljuk át alaposan, milyen módosítások szolgálhatják a leginkább javunkat!
Ralph Lauren Home
Gallery A (Ralph Lauren & Yves Delorme)
1055. Budapest, Falk Miksa u. 5
+ 36 (1) 9515468
Facebook: GalleryA.budapest/
www.ralphlaurenhome.com